Julcsi útra kel
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Történt egyszer, hogy Julcsi-baba elhatározta, hogy meglátogatja Ember-hont, és otthagyja Baba-tündérországot. Ha ugyanis nem tudtad volna, minden baba onnan érkezik. Persze a felnőtteken ez egyáltalán nem látszik, mert már réges-rég elfelejtették, hogy honnan jöttek, és úgy is viselkednek.
Mondom tehát, hogy ez a komoly elhatározás született meg Julcsi-baba tündérfejében. Ennek több oka is volt. Egyrészt már megunta a gyémántvirág szedegetését a tündérmezőn, meg az aranylabdával való játszást a tündér-játszótéren. No meg persze tudta azt is, hogy ebben a különös Ember-honban van két ember, aki már nagyon várja őt.
Nem is habozott sokáig, búcsút intett Tündérhon szivárvány kapufélfájának, és elindult.
Igen ám, de egy baba-tündérnek ember-babává válni egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint gondolnád. Rengeteg dolga van, míg igazi emberbabává alakul az édesanyja hasában. Az első, és legfontosabb dolga, hogy szívecskéje kialakuljon, hogy minél hamarabb tudjon emberül érezni, és majd ebbe lesz képes befogadni a hitet, reményt és szeretetet. Aztán pedig ki kell alakuljon minden olyan testrészecskéje, amit egy babának viselni kell.
Miközben Julcsi eme számos teendőjét végezte, bőven akadt ideje gondolkodni is. Elgondolkodott azon, hogy vajon mennyire várják őt emberszülei, és mennyire fognak majd örülni neki. Azon is sokat töprengett, hogy vajon mit fog majd nekik először mondani.
Így telt-múlt az idő, és észre sem vette, hogy felvirradt az a nap, amikor világra kellett jönnie. Igyekezett tehát összeszedni gondolatait, hogy szépen, és illedelmesen köszönthesse újdonsült szüleit, ahogyan azt a baba-tündérhonban tanulta. Amikor azonban meglátta édesanyját, meglepetésében csak ennyit tudott mondani: OÁ! OÁ!
Hát ez igazán különös, gondolta Julcsi. Mégiscsak bosszantó, hogy a tündérbaba, akarom mondani most már emberbaba, akárhogy erőlködik is, csak ez a buta hang jön ki a torkán: OÁ! OÁ! No – gondolta – van még mit tanulni, hogy az ember, pontosabban a tündér, emberré váljék.
Akkor még nem is sejtette, mennyire igaza van.
Az első baleset
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Mint minden baba, akinek a JÓSÁGOS – az egész világ bölcs királya – az egészség és testi épség áldott ajándékát megadta, Julcsi is szépen fejlődött. Végtagjai, melyek kezdetben minden parancsot megtagadtak – egyre jobban engedelmeskedtek neki.
Amikor keresztanya játékosan fölé hajolt, sötétbarna, dús-göndör haját, mely válláig leomlott, ügyesen megmarkolta. Talán az izére is kíváncsi volt, mert rögtön a szájába akarta venni. A gyengéd „kínzást” persze keresztanyja békésen tűrte. Amikor pedig nagymama ölében ült, az asztal mellett, gömbölyű párnás kis kezét emelgetni kezdte. Aztán csöpp kis tenyerével, melyen az életvonalak már olyan szépen kirajzolódtak, hogy egy tenyérjósnak is komoly fejtörést okoztak volna, ütögetni kezdte az asztal lapját. Nyilván meg akarta mutatni, hogy ki az úr a háznál.
Az ugrásszerű fejlődés azonban abban mutatkozott meg, hogy hasra tudott fordulni. Ez a felnőttek számára egyszerűnek tűnő feladat, egy babánál komoly, elszánt munka árán valósul csak meg. Julcsi nagy lendülettel oldalra fordult, bal lábát előre nyújtotta, majd bal vállával nekirugaszkodva hasra fordult. A művelet utolsó mozzanata az volt, hogy jobb kezecskéjét, melyet folyton maga alá gyűrt, kiszabadította. Különös módon mindig csak jobbra fordult, ám egy baba életében ennek még nincs túl nagy jelentősége (a jobbra fordulás hajlamát valószínűleg apától örökölte).
Egy nap Julcsi szülei nagy meggondolatlanságot követtek el: egy földön nyugvó matrac szélére tették le a babát. Anya Julcsi ruhácskái között keresgélt, hogy felöltöztesse. Apa hason feküdt a matracon, háttal a babának. Julcsi gondolt egyet, és kipróbálta új mutatványát, ami sajnos rosszul sült el, mert rossz irányba fordult, és így a földre huppant. Lett is nagy sírás-rívás, és csikóforgatás. Az apa, és anya nevű rabszolga össze is rezzent, és hamar a baba mellett termett. Szerencsére azonban a matrac nem volt túl magas, és a JÓSÁGOS különös gondoskodással ügyel a babákra, így nem történt nagy baj. Az ijedség elmúlt, és az egész család, anyástól, apástól babástól hamar napirendre tért a baleset fölött.
A kukacok kivonulása
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Aki találkozott vele, az tudja, hogy milyen kellemetlen tud lenni, ha az éléskamrában megjelenik a Mindenhatónak eme áldatlan teremtménye. Különösen, ha ez az állatka elszaporodik. Pláne, ha nagyon elszaporodik. Nos, Julcsi családjának is volt része hasonló kellemetlen élményben.
Az egész úgy kezdődött, hogy a család ebédhez készülődött. Anya kiment az előszobába, melynek egy sarkában volt berendezve egy rögtönzött spájz: egy kis szekrény, és polc. Anya kivette a kis-szekrényből a cukros-zacskót, hogy az ebéd mellé egy kis salátát készítsen. Ekkor látta meg az első kukacot. Mivel azonban egy kukac még nem csinál kukacinváziót, nem tulajdonított nagy jelentőséget az ügynek. Estefele azonban, amikor Julcsi lefekvéshez készülődött, anya döbbenten vette észre, hogy a kis szekrény környéke tele van kukacokkal.
Volt ott kérem mindenféle hajlamú, természetű kukac. Némelyik akrobatának készült, mivel egy fura szálon, mint egy pókháló, leengedte magát a falon, és himbálódzott, mint valami cirkuszi mutatványos. A másik minden bizonnyal el szeretett volna menni bevásárolni, mert fülön ragadott egy bevásárló-zacskót . Mások pedig feltétlenül fontosnak tartották, hogy hozzájuk jöjjenek a szavak, ezért tüzetesebben megvizsgálták Sütő András könyvét, melyet apa a szekrényen felejtett.
A család rögtön hadsereggé szerveződött, és nekilátott visszaverni a támadást. Julcsi hamar feladta a harcot, ő inkább aludni szeretett volna. Apa be is tette a kiságyba, de ahogy kilépett a hálószoba ajtaján, Julcsi rögtön sírni kezdett. Amint apa visszajött, nevetgélt és gőgicsélt. Így szegény anya egyedül folytatta a háborút. Julcsi azonban csakhamar mégis elaludt, így összevont erővel lehetett folyatni a csatát.
A kis szekrényből mindent kipakoltak, hogy rátaláljanak a kukacok főhadiszállására, mely stratégiai szempontból a legfontosabb volt. A kukacok tábornoka, a rettegett Csupa Csupaszkukac Főkukac egy dióbéllel megtöltött zacskóban rendezte be főhadiszállását. Mihelyt apa rátalált a főhadiszállásra, a hadúr kupacostul, kukacostul a kukában találta magát. Maradt azonban még így is számos vitéz harcosa. Anya nagy tálakba rakta a cukrot, rizst, paszulyt. A vitéz kukacok pedig elkezdtek felfele gyalogolni az edények falán és nyakon lettek csípve.
Késő este lett, mire a megszállást úgy, ahogy sikerült visszaszorítani. Csupán néhány veterán maradt meg. Apa és anya a harctól kifáradva rögtön álomba szenderült. Apa sajnos még álmában is a kukacokkal hadakozott. Hiába, kukac-rágta egy nap volt ez kérem.
Kellemetlen látogatók
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Julcsi már ember-babává válása legelején rájött arra, hogy mennyivel másabb ez, mint a tündér-babaság. Ezt a gondolatot elsősorban kellemetlen élmények ébresztették fel benne.
Egy napon például – amikor késett az ebéd ideje – eljött hozzá Éhenkóránc, aki egy manó volt, és tépett, szakadt ruhát viselt. Sovány kis teste, és ráncos arca volt. Julcsi nagyon megijedt tőle. Ráadásul egy kellemetlen érzést is észlelt gyomrocskájában.
Egy másik alkalommal Fog-kobold látogatta meg. Ennek a koboldnak két nagy nyuszi foga, és fehér ruhája volt, mint a tej. Egy vékony csontpálcikát tartott a kezében, ezzel ütögette a baba fogínyét, amitől az borzasztóan elkezdett viszketni.
Ezek a kellemetlen látogatók naponta többször is tiszteletüket tették Julcsinál, bár ezt ő egyáltalán nem érezte megtiszteltetésnek. Amikor meglátta a falon táncoló angyalkákat 
elhatározta, hogy segítséget kér tőlük. Ám hiába szólongatta őket, azok csak énekeltek, táncoltak tovább. Julcsinak annyira megtetszett az angyalok tánca, hogy bánatáról megfeledkezve felkacagott. Az angyalkák abbahagyták a táncot, és felé fordultak. Nem tudta még ugyanis, hogy csak mosollyal, vagy kacagással vonhatja magára a figyelmüket. Elpanaszolta nekik bánatát, az angyalkák azonban nem tudtak segíteni neki. Azt azonban mégis elmondták, hogy ezek a különös látogatók nem ellenségek, hanem barátok. Ők jelzik, ha valami nincs rendben, vagy változás van a baba testében. Julcsi nem sokat értett abból, amit az angyalkák mondtak. Mit volt mit tenni, beletörődött abba, hogy a baba sors kellemetlen élményekkel is jár.
Vizes kalamajka
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Julcsi már sok mindent megszokott a babaságból. Ahogy szemecskéje élesedett, egyre jobban felismerte szerettei arcvonásait. Miközben nagyapa sétálgatott vele körbe-körbe a lakásban, nézegette a szép, színes képeket és tányérokat a falon. Az öltözködést is kezdte elviselni, csupán a vizet nem szokta még meg.
Rövid élete során, csupán kétféle vízzel barátkozott meg. A magzatvízzel – abban mégiscsak huzamosabb időt kellett eltöltenie – és a keresztvízzel, talán mert érezte, hogy ez fontos dolog egy baba életében.
Amikor fürdéshez készült a család, csöpp kis arcocskáján a meglepetés vonásai kezdtek kirajzolódni.
Anya beletette a babát a fürdővízbe.
Julcsi meglepődött, és hangosan felsírt.
A szappan megijedt és kiugrott anya kezéből.
Apa odanézett, és megcsúszott a szappanon. Nagymama a zajra összerezzent és kiesett kezéből a mosogatásra váró pohár.
A pohár a padlócsempére zuhant és darabokra tört.
Ha Julcsi magát el nem nevette volna, a kalamajka folytatódott volna.
Visszatérés tündérhonba
20 aug 2010 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Történt egyszer, egy meleg nyári estén, amikor szépen ragyogtak az égen a csillagok, és a tejút is különös fényárban pompázott, hogy Julcsi hamar elaludt. Nem tudom, hogy az álommanók milyen módszert használtak, mindenesetre Julcsi aludt, mint a tejút.
Álmában ismét Tündérország határában járt, és meglátta a távolban a gyönyörű birodalmat. Nosza, rá is lépett a tejútra és ment-mendegélt, míg meg nem látta Tündérhon szivárvány kapuját. Látta az ismerős gyémántvirágos réteket, arany mezőket, melyen a bárányfelhők békésen legelésztek. Annyira megörült az ismerős táj láttán, hogy el is mosolyogta magát álmában. Persze apa és anya nem tudta a mosolyt mire vélni, hiszen honnan is tudhatták volna, hogy hol csatangol álmában kis tündérkéjük.
Julcsi azonban határozott céllal indult Tündérországba. Arra jött rá ugyanis miközben növekedett, cseperedett az emberek világában, hogy a felnőttekkel nem nagyon lehet játszani. Állandóan elfoglaltak, rohannak, így a gyerekek gyakran unatkoznak. Julcsi is érezte, hogy egyedül a játék nem teljes. Ha az udvaron játszott, és elgurította a labdát, az nem jött vissza egyedül. Ha talált egy csigát, gyíkot, egy érdekes falevelet, vagy tobozt, akkor nem mutathatta meg senkinek, nem akadt senki, aki vele együtt örülh volna a megszerzett kincseknek. „Kell egy testvér” – fogalmazódott meg benne a gondolat. Tündérországot azért kereste fel, hogy megkérjen valakit a régi játszótársak közül: legyen a testvére. A test-vér sokkal több, mint egy játszótárs. Vele lehet játszani, csatangolni, még hajba is kapni néha, és ami nagyon fontos, nem megy haza, ha elunta a játszást. Együtt lehet hallgatni az esti mesét, együtt lehet reggel öltözködés közben készülni a játszásra.
Julcsi tehát izgatottan kereste egy régi barátját, hogy megkérje őt, legyen az emberek világában a testvére. De hiába kutatta fel tündérhon gyémánt zegzugát. Hiába érdeklődött aranyfűtől, ezüstfától barátja holléte felől, csak nem találta őt sehol. Mikor már végkép lemondott arról, hogy barátját megtalálja, leült az aranyhomokozó mellé elkeseredetten. Szerencsére épp arra járt egy angyalka és észrevette őt. Ennek az angyalkának az volt a feladata, hogy mennyei küldöttként útra bocsássa a tündérkéket az emberek honába. Megkérdezte Julcsit, hogy miért olyan szomorú, ő pedig elé is adott mindent töviről-hegyire.
Az angyalka akkor nagy vidáman elmesélte neki, hogy nincs miért aggódnia, hiszen a testvérkéjét már útra engedte. Beletelik ugyan egy kis időbe, míg teljesen emberré alakul, de ha türelmesen vár, akkor megismerheti majd újdonsült testvérkéjét, akit Dorkának fognak hívni.
Julcsi annyira megörült az örömhír hallatán, hogy ismét mosolygott egyet álmában, és elindult vissza a tejúton hazafele.
